A probléma

Sokunk inkompetensnek, értéktelennek, magányosnak és riadtnak érezte magát. A belsőnk soha nem egyezett azzal, amit másokon láttunk. Már fiatalon elszigeteltnek éreztük magunkat a partnerektől, a társaktól és önmagunktól. Önkielégítéssel és fantáziálással foglaltuk le magunkat. Megittasodva kapcsolódtunk a képekhez és elképzeléseinkhez, és hajszoltuk fantáziánk tárgyait. Egyre másra sóvárogtunk és vágytunk a kéjelgésre. Valódi függővé váltunk: szex önmagunkkal, felfokozott kéjvágy, házasságtörés, függő kapcsolatok, és egyre több fantáziálás. Szembeszökő élmények: adtuk, vettük, üzletelgettünk, majd továbbálltunk. Függtünk a titkos szerelmi viszonyoktól, az ingerektől, és a tilalmas dolgoktól. Mindezektől úgy próbáltunk megszabadulni, hogy valamennyit kiéltük. "Kérlek, állj mellém és tégy sértetlenné!", - könyörögtünk kitárt karokkal. 

Sóvárogva a nagy gyógyulásért még a kontrollról is lemondtunk mások javára. Ez bűnt, önutálatot, szomorúságot, ürességet és fájdalmat eredményezett, és még jobban magunkba veszve elzárkóztunk a valóság, és a szeretet elől. Ez a szokásunk a valódi intimitást lehetetlenné tette. Soha nem ismertük meg egy valódi kapcsolatot egy másik emberrel, mert a valótlantól függtünk. Mentünk a függőség-trafikunkba olyan varázslatos kapcsolatokért, amelyek nélkülözték az intimitást és a valódi kapcsolódást. A fantázia megrontotta a valóságot, a kéj megölte a szeretetet. 

Először függőként, majd érzelmi kriplikként másokat kihasználva pótoltuk ki önmagunk hiányát. Időről időre azzal álltattuk magunkat, hogy a következő alkalom majd megment bennünket, vesztegetve ezzel az életünket.