A megoldás

Úgy látjuk, hogy a problémánk háromrétegű: fizikai, érzelmi és spirituális. Ezért a gyógyulás is mind a három területet érinteni fogja. Az elengedhetetlen változást a tehetetlenség beismerése hordozza, vagyis annak a beismerése, hogy az eddigi romboló szokás legyőzött bennünket. Eljártunk a gyűlésekre és átéltük a megvonási tapasztalatokat. Néhányunk számára ez azt jelentette, hogy nem önkielégítünk és nem létesítettünk szexuális kapcsolatot mással, beleértve az alkalmi viszonyokat is. Mások számára ez akár azt is jelentette, hogy a teljes megvonás érdekében még a házastársunkkal sem feküdtünk le egy bizonyos ideig, amíg ki nem józanodtunk a kéjvágy őrületéből.

Rájöttünk, hogy meg tudunk állni ebben. A szexuális éhség nem ölt meg bennünket, a szex csakugyan szabadon választható. Azzal, hogy elkezdtünk reménykedni, hogy ettől megszabadulhatunk, elkezdtük érezni, hogy élünk. Felbátorodva folytattuk a felépülést. Egyre jobban elfordultunk a az elszigetelt rögeszménktől, egyre jobban sikerült eltávolodnunk a kényszeres szexvágytól és az egónktól. Ezzel párhuzamosan egyre közelebb kerültünk Istenhez és másokhoz is. Az egész nagyon félelmetesnek tűnt. Nem igazán láttuk az ösvényt magunk előtt, leszámítva azokat a lábnyomokat, amelyeket az előttünk járó társaink maguk mögött hagytak. Minden új lépés megtételével azt éreztük, hogy a feledés homályába veszünk, de mégis megtettük.

Ahelyett, hogy véget vetettünk volna az életünknek, a megadás vetett véget a szexuális őrületnek. A fény felé léphettünk, egy teljesen új élet útjára. A közösség olyan támogatást és figyelmet nyújtott számunkra, amelynek segítségével távol tarthatjuk magunkat a teljes megsemmisüléstől. Egy olyan biztos révbe érkeztünk a közösség segítségével, ahol őszintén szembe nézhetünk magunkkal. Ahelyett, hogy elnyomnánk az érzéseinket a kényszeres szex szükséglettel, elkezdjük felfedezni, hogy micsoda spirituális ürességet és éhséget próbáltunk ezzel betölteni...

Amikor erre rádöbbentünk, a gyógyulás elkezdődött bennünk. Ahogy szembenéztünk a hibáinkkal, hajlandóvá váltunk megváltozni. Megbocsájtunk mindenkinek, aki megsértett bennünket, anélkül, hogy megértenénk vele másokat, megpróbáljuk saját hibáinkat jóvátenni. Minden egyes változással a bűntudat súlyos terhétől szabadultunk meg. Ahogy magunk mögött hagytuk ezeket a terheket, végre felemelt fejjel szabadon nézhettünk szembe a világgal. Elkezdtük megélni az örömteli józanságot, szeretet vezérelt tettekkel fejleszthetjük kapcsolatainkat, mások segítségével. Megtanultuk hogyan adhatunk olyan mértékkel, ahogyan ezt megkaptuk. Rájöttünk, hogy már egyik pótszer sem szolgáltatja már azt, amire vágyunk. Létrehoztunk egy valós kapcsolatot Istennel, másokkal és magunkkal. Végre hazaérkeztünk.